Variációk ködre

I. (Téligyümölcs)
Csupasz ág hegyén
gyümölcsöt érlel a köd,
apró vízcseppet

II. (Tájkép szavakból)
Vízbe vesző köd
Semmibe vesző horizont
Ködbe vesző víz

III.
Csupasz akácfa
tüskéje ködbe mered,
csepp csillan csúcsán

IV.
Távolban a víz ködbe vész.
Tovaúszó sirály tudja majd,
honnan kell repülni?

Évszakzavar

Lágyan simogató
Langyos-hűs szél arcomon;
Tavasz a télben

KIM évzáró előadás, MMS, dec. 18.

Ajándékvers

Ez egy ajándékvers-versajándék Piirtől. Ő ilyennek lát engem. Szeretem-vers. :)


Nem olyan, aki elhessegeti
a hópelyheket maga elől.
Orosz tél, skandináv nyár útjaid -
Szeretőd
Nem manó, nem az ég
sem a sebesség, és mégis -
szélvirágok gyökerét
- ha illannak, ha nem -
biztos kézzel választod szét.

Mozduló mozgató

Futóvirág ágyam fölött
Indája fejem fölé lóg
Lelkem felmászik rá éjjel
Levelére telepedik
S mosolyogva nézi, ahogy
Mosolyogva álmodom, hogy
Futóvirág ágyam fölött
Indája fejem fölé lóg

Zene szülte

Könnyed kézzel ül
Festi a száját most is
Háború készül



Az Óbudai Társaskörben hallottam ma ezeket:
http://www.youtube.com/watch?v=6jFbNEcJp1s

http://www.youtube.com/watch?v=BR6Swn4TfDs

Vörös házikó

(cím nélkül)

Egemen kétség
Földemen mennyi szépség:
Szeretet, éhség

Reggeli séta

Hulló hó csendjét
Megtörni nem akarom
Félve lépkedek

Műfordítás

Ez egy fordítási próbálkozás. Egyelőre nem árulom el az eredetit. Ha valaki mégis megfejtené (ismerek ilyen "fanatikust" :) ), kérem, ne árulja még el. ... már csak azért se, mert nincs rá meg a zengedélyem. ;)


Isteni

Te és én Istenhez hasonlók vagyunk
teremtve általa, hogy kövessük
Minden isteni bennünk
kivéve egy dolgot

Minden isteni bennünk
kivéve egyvalamit
Minden isteni bennünk
kivéve egyet

Én hazug vagyok, te csaló
Én rabló, te áruló
Én ostoba, te mániás
Haha, ez nem egy már

Hát nézzük tovább

Mikor megcsallak,
nem a szépségéért teszem
Mocskos kezekbe
dobom testem

Mikor magamat sebzem
téged akarlak
Te könnyekkel felelsz
mik soha nem igazak

És ahogy didergünk
múlik az éj
mondd, akár egyikünk aranyat ér?

Arany porát a mennyei útnak
melyről azt beszélik, itt húzódik
valahol a Földön

Egy nap, egy dolog

És ahogy remegünk
az éj sötétje ritkul
mondd, melyikünk ér itt bármit?!

Egyetlen kavicsát az égi útnak
mely itt halad állítólag
valahol e világon

Én paranoiás vagyok
S te teljesen ostoba
Tudom, kidobnál
De a kezed túl mocskos

Mikor magamat sebzem
téged akarlak
te könnyekkel felelsz
de soha nem igazak

Te és én Istenhez hasonlók
általa teremtve, hogy higgyünk benne
Minden isteni bennünk
kivéve egy dolgot

Minden isteni bennünk
kivéve egyvalamit
Minden isteni bennünk
kivéve egyet

Hármasság

Fejem égen függ,
Szívem nyitva felétek,
Lábam leföldel


(No hát ez még nem a jelen pillanat, csak formába fogalmaztam. :) )

Nehézlégzés

Szmogos, hideg köd
Tüdőm nem kívánja, hát
mellkasomra ül

Kétszínvilág

Sárga lámpafény
Színtelenszürke ködben
egyetlen színes

Induló szerelvény

Tömött kocsiban
meglóduló emberszag
orromba tolul

Varnyu

Fekete gombóc
kopasz nyárfa dőlt hegyén
ködbe burkolva

Az utolsó mosquito

Kései szúnyog
meleg teámra téved,
iszik, és elmegy

A természet tökéletessége

Hegyi szél ha fúj,
kérlelhetetlenül fúj
Ha nem fúj, nem fúj

És még egy

Kelő nap fénye
csukott szemhéjam mögé
forró nyarat csal

Ősz variációk

Zöldsárga fűzfa
kócosan hajladozik
a hideg szélben

Hűs őszi eső
sárga levélszőnyegen
kopogva lépked

Néma esti köd,
csillanó sárga fények
aszfalttükörben

Csupasz kezeim
ősz esti ködben járnak,
csendet tapintok

Ősz

Langyos levegő
Csendes őszi reggelen
Léptem lebegő

Bodywork

Talált érintés:
Két kezem testén pihen:
Gyógyítok vajon?


Volt egyszer egy ilyen. :) Nagyon kemény a szövege. :))

Maszületett bárány

Vettem hétfőn ezeket a virágokat (a nevét szokás szerint nem tudom) egy csokorban, és még mindig nagyon szépen tartják magukat itt az asztalon. És ma, ahogy épp mást festettem (majd azt is), gondoltam, ha már itt az élő modell, kapni kéne az alkalmon. Mert eddig csak fotó alapján. Kaptam az alapozott lapot a kezembe, nézegettem, nézegettem... aztán úgy ítéltem meg, nagy falat még ez. Mármint az egész csokor sok virággal, mindenféle szárakkal, meg levelekkel, meg árnyalatokkal, meg pohárral. Így hát csak a virágokat próbáltam. Rájöttem, hogy a textúrával tudom érzékeltetni a szirmok bordázását és a virág fény-árnyék viszonyait. Ha vastagon kenem a festéket, az ecset húzásával kiadódik a bordázat. Persze nem olyan látványos, mintha kikevertem volna az árnyalatokat, de azért mégis. A virág közepét (az a bibe?) meg egyenesen "felépítettem". Jó vastagon raktam a festéket, megvártam míg megszárad, aztán összeszurkáltam fogpiszkálóval. :)
Amikor elkezdtem a képet először csak három virág volt középen. Akkor még nem is gondoltam, hogy lesz belőle egy ilyen. Azután festettem meg a keretet. És ahogy kereteztem, tisztára éreztem a bezártság érzésüket, és ágáltam a folytatás ellen. Ott volt az a fehér lap, mint tér, üresség, szabadság, és ahogy közeledett hozzájuk a keret, ők meg szorultak be. Vagy én. :) Fura egy érzés volt. De aztán azért folytattam...

Köd

Álomkép: kutya
Mellettem, várakozón
Vagy este volt ez?

Feszej

Egy kicsit felvenném egy korábbi bejegyzés fonalát.

A fenti fás festmény alkotásakor volt, hogy nem olyan lett egy részlet, mint ahogy elképzeltem. Ilyenkor egy hang szólalt meg bennem: "Jól van az úgy!" Hamar felfedeztem, hogy ez apu hangja bennem. Ha ott lett volna mellettem-felettem (és amint látszik, ott volt), ezekkel a szavakkal intett volna. Intés ez, óvás, féltés? És ha féltés, kit félt? Engem, vagy magát? Engem a kudarctól, vagy magát a gondolattól, hogy ő nem...?
Mindenesetre javítottam, átfestettem, és élveztem, hogy javíthatok, átfesthetek.
Nagyon örültem a kész képnek. Szó szerint ugráltam örömömben. De volt egy részlet, ami még mindig nem volt az igazi. Éreztem, hogy egyre nő bennem a düh a festmény iránt, pedig tényleg jó kis alkotási folyamat végén volt voltam. "Nem tetszik." "De hisz nem lehet tökéletes." "Jól van az úgy!" "Mi ez a düh, hiszen öt perce még ugráltál örömödben?!" Egy harctér volt a tudatom.... aztán átfestettem, és megnyugodtam.





Ő meg ajándékba készült Dórinak szept. elején. Eddig ez teccik nekem a legjobban. :) (Azóta pár készült még.)
Nem volt arra idő, hogy egyben megfessem, mint a fát. Három este/éjjel festettem. Tök jó volt esténként arra menni haza, hogy festeni fogok. És aztán fura volt negyedik este úgy menni haza, hogy nincs festés.
Ami még érdekes volt, hogy nem tudtam elengedni a festés alatt, hogy ezt át fogom adni, mint ajándékot, és mások is ott lesznek (egy meglepi megjelenést szerveztem hozzá a tömbiekkel). Szóval festés közben minduntalan eszembe jutott, hogyan fogom előadni. Hogy majd a hátulját mutatom meg, és azt mondom, ez egy absztrakt alkotás "Kényszerzubbony" címmel. :)

Mese a múltból

Tavaly nyáron megírtam egy ismerősömnek chat-en a Margitszigeti sünök teremtésmítoszát. Vagy legalábbis akkor így címkéztem ezt a kissé anakronisztikus mesét. Ha jól emlékezem, épp egy taiji tábor után voltam. Az, vagyis hát a szorgalmas taijizás, megihlet, azt figyeltem meg. :)
Nem változtattam rajta, csak átszerkesztettem "chat log" formából. (Meg persze a helyesírásikat kijavítottam... nagyrészt.) Nida!



Valamikor réges-régen, az idő előtti Margitszigeten még nem voltak sünök. Voltak már mindenféle kétéltűek, és egyéltű vízi lények, melyek a Duna időnkénti áradásával jutottak a szigetre. Ezek a lények nagyon jól megvoltak, és nem is tudatosították, hogy napjaikat süntelenül élik.
De a sziget szelleme érezte, hogy még nem a teljességben él, és ahogy a sziget rétjeit rótta, süntelen hiányérzet gyötörte, ahogy szele a füveken simított. Tanácskozván a Budai hegyek szellemével, és Pilisi Parkerdő Igazgatósággal, egy barna ormányos kedves lény víziója jelent meg előttük. És a sziget szelleme úgy érezte, ez a kis barna, ormányos, kedves teremtmény nagyon jól érezné magát az Ő földjén, és ez a sziget minden lényének is a javát szolgálhatná.
Teltek múltak az időtlen idők, és a sziget szelleme már biztosan tudta, hogy a szigetnek szüksége van ilyen teremtményre. Ismét tanácskozva a hegy szellemével, az tudomására hozta, hogy ez a kedves lény felettébb félénk, és bár nagyon jámbor jószág, nincs barátságban a víz szellemével, aki pedig körös körül fonja a sziget földjét. A hegy szelleme ekkor elgondolkodván, egy holdvilágos éjjelen a következőket gondolta:
„Én nagyon szeretem a szigetet. Szívem mindig boldogsággal telik meg, ha a magasból letekinthetek a Duna tükréből méltósággal kiemelkedő szigetre. Ezt a boldogságot szeretném viszonozni a sziget szellemének. És látom azt is, hogy a sziget szelleme mind fájóbb szívvel gondol azokra a kedves kis teremtésekre, amik az én erdeimben olyan szép számmal boldogan sündörögnek. És látom azt is, hogy a sziget mezején ugyancsak boldogsággal élnének ezek a teremtések. De nem tehetek a sünök természete ellen. Ha ők nem barátkoznak a víz szellemével, hogyan fognak eljutni a sziget mezejére? A szél szellemével fogok tanácsot ülni.”

A szél és a hegy szelleme egy meleg nyári este találkozott a mai Normafa környékén, és együtt csodálták az alant elterülő szigetet. Tanácskozásuk végeztével a hegy szelleme visszatért a Holdvirág-árokba éjszakai nyugalmára. A szél szelleme pedig a Duna mentén simogatta a víz tükrét és a sziget mezejét, hogy a sziget szellemének kínzó hiányérzetét csillapítsa. Ezen éjszaka után háromszor kelt fel a nap, hogy a sziget zöld mezejét boldogítsa, háromszor hullt alá a víz szelleme, hogy a sziget zöld mezejét itassa, és háromszor nyugodott le a nap, hogy a szerelmes párok végre összebújhassanak a sok hülye járókelő kíváncsi tekintetétől védve. A negyedik nap hajnalán vörös izzással gyúlt ki Napkelet, és viharos szél kerekedett nyugatról. A sziget fái földig hajoltak a szél szelleme előtt, az egy- és kétéltűek a sziget tavába menekültek félelmükkel, a popcorn árusok pedig Aigner Szilárdot szidták kínjukban. A sziget szelleme érezte, ilyen vihar időtlen idők óta nem volt még ezen a vidéken,
de valahogy tudta, hogy ettől most nem kell félnie, mert a Nyugati szél jó hírt hoz majd. Egész nap tombolt a szél, és már a legutolsó üres pillepalacktól is megszabadította a szigetet, ami már önmagában is boldogság, de a sziget szelleme tudta, hogy még valaminek történnie kell. És végre a naplementével csitulni kezdett a vihar, és a távolban egy fehér folt közeledett Napnyugatról. Méltóságteljesen úszott a Duna felett a langymeleg levegőben, majd megpihent a sziget nyugati partján. A sziget szelleme közelebb ment, hogy köszöntse a távolból érkezett idegen lényt. Még csak szöcskeugrásnyi ideig beszélgetett a sziget szelleme a fura fehér teremtménnyel, amikor szívét máris boldogság, határtalan boldogság, a reménytelen álom beteljesülése fölött érzett boldogság töltötte el. Mert ez a fura fehér lény nem volt más, mint a Societé de Construction de Batignoles és a Fővárosi Önkormányzat szerződése Ernest Gouin francia mérnök aláírásával egy Margit nevű híd megépítéséről, mely összeköti a Budai hegyek lábát a szigettel, és amelynek záradékában 16-os Times Bold betűkkel az állott, hogy az első teremtények, akik híd megépülésével a szigetre léphetnek, egy gyönyörű, jól fejlett sün párok legyenek. Így lett azután, hogy két év elteltével, éppen a szokásos augusztus 20-i tűzijáték sejtelmes fényében az első szigeti sün pár elhálta a nászéjszakát, boldogságot adva ezzel a sziget szellemének.

Reggel

Egy lassú, könnyes,
Szomorú szeretkezés
Ébred kedvemben

A Turner-kiállítás margójára

A Szépművészetiben voltam ma (tegnap) kiállításon. Turner itáliai ihletésű alkotásait mutatják be. (Erről most csak annyit, hogy imádtam, hogy végre világos, könnyed, "festményes" olajokat láttam.) Egy ilyen helyen mindig több szép lány jár valahogy, vagy én vagyok jobban érzékenyítve a művek hatása alatt. Mindenesetre ilyenkor előjön az - egyelőre úgy tűnik, örök - téma. A katalizátor az egyik teremőr lány volt, aki - látszólag - kerülgetett. Csak figyeltem magam, igyekeztem minél pontosabban. Aztán kiugrottam a ruhatárba papírért, tollért, majd vissza a "laborba"... :)


Önvallatás
(útmutató ideámnak)

Mit látsz bennem mondd?
Tán a férfit akarod?!
Szunnyad az most
Vagy egészen halott

Fel vágyom testetlen kékségbe
Narancs foltnak naplementébe
Lennék ecset mögött ívelt nyom
Színátmenet, leheletfinom

Mutass érdemest, a földön maradok
Mert én nem magányt akarok
De ha utad nem fel mutat,
Akár lenn is hagylak

Lelkünkben örömmel fürdőzöm
Az nem köt röghöz
Az felhőjáték nékem
Mintha lennék ott fenn

Szép vagy, igen, elbűvöl látványod
De húshoz most nem kötöm magam
És hogy becserkésszelek?
Sohase tudtam, hogyan

Légy kacérnál kacérabb,
De magad se tudjad
Gyere a leghosszabb úton,
Ujjad köré csavarhatsz

Ujjad köré csavarhatsz, talán hagyom
De semmi direkt mozdulat, vigyázz nagyon

Vigyázz, ha felfedlek, elvesztünk mindketten
Mert ha igazán akarsz, nem tehetsz semmit sem

Csak hagyd, hogy öleljelek
Magamba olvasszalak egészen
De magadtól ne tégy,
Mert tetted értelmezem

Gyönyörű húsból vagy,
Így közeledni nem tudok
Mert ha megyek, jönni fogsz
Pedig nem jöhetsz, hisz tudod

(Vagy elemi erővel
Tiporj el egészen
Ha levegőt se hagysz,
Felfalhatsz egészben

Finom leszek, hidd el
Hogy finom vagyok, tudom
Majd testemmel laksz jól,
S lelkemmel takarózol)

Ha mozdulnék feléd,
Nem bízhatsz semmiben
De akarj engem!
Ne akarj engem!

Tiéd lehet mindenem,
Ha feloldhatlak bennem
Ha párává válsz
A párát belélegzem

Azt még tudnod kell,
Hogy gyönyörű légy
Ha nem vagy tökéletes,
Elvesztünk ismét

S ha illatod nincs,
Vagy nem állja érzékem,
Akár ne is lennél
Semmit nem érsz nékem

Egészen finom légy
Csak vízpermet, pára,
Mely úgy alakul,
Ahogy testem járja

(De nem csapódhatsz testemre
Kihűlt páraként
Akkor hol a távolság?
Hol a könnyűség?)

Finom légy egészen
Akvarell papíron
Gyűrlek tenyeremben
Hidd el, meleg otthon

Ne tégy semmit, kérlek
Szólni végképp ne szólj
Azt akarom, érezd
S érezzem hasonlón

(S ha mindez teljesül,
De tőlem nem vagy független
Soha, soha, soha
Nem lehetsz jó nekem)


Ez lett a papíron, telefonszám helyett. :)

Nézőpontok

Mondd, Élet, miért nem akkor adtál táncot,
mikor még fájt a szívem, hogy nincs párom?!

Mondd, Gábor, miért nem akkor mentél táncba,
mikor még fájt a szíved, hogy nincs párod?!

A haiku dícsérete

Cselekvés nélkül
Kihegyezett pillanat,
Boldog eszmélés

Ősz

Arcomon csípős,
Hideg, reggeli permet -
Fura boldogság

--><--

Fontos hogy megmutassam magam? Fura kettősség feszül bennem ezzel kapcsolatban...

Egy viszonylag elit lakótelepen lakom, a viszonylag lepukkant kocsim a háztömb előtt csilli-villi autócsodák között. Úgy alakul, hogy karosszériát kell javítanunk apuval. Úgy alakul, hogy reggelre esőre ébredünk. Apu gyakorlatias ember, madzagot húz a fák közé, fogja a nyárfák ágait, összehúzza őket, akácágat vág, leszúrja a kocsi mellé, az egészre ráborítja a takarófóliát, hip-hop sátrat épített. Ott tevékenykedünk alatta az "elit" lakótelep közepén, mint a sátras cigányok. Én meg végig küzdök magammal, hogy jaj csak ne okozzunk nagy feltűnést. Nesze neked exhibicionizmus.

Első festményem:



Ez kép még a fent említett fesztivál idején embrionált belém, de csak később született meg. Az úgy volt, hogy belém jött, de valami kemény ellenállás van valahol bennem (ezt egyszer talán kifejtem majd), ami megakadályozza, hogy hip-hop megszüljek, és addig-addig, hogy egyszer csak ott láttam a főtér füvén valami hasonló alkotást. És akkor azt gondoltam, hogy igen, ott volt ez a térben, és más is rá volt ám hangolódva a térre, nem csak én, és ha én nem vettem le, hát levette más...
No de azért később itthon csak megalkottam én is. És jó volt megalkotni. Úgy gördült az egész alkotási folyamat az előkészületektől kezdve: a kerek keret keresése, amire a feszten kerékpár abroncsot használtak, az ötlet, hogy hulahopp karikával helyettesíthetem, a vászon (vagyis lepedő) szabása, az apró öröm, hogy téphetem is, a felkötés módjának ötletelése, a vázlat felrajzolása, a tempera első ízlelése, ... mind-mind megannyi apró újdonság, hisz soha nem csináltam még. Most is megnyugszom és nyílik a szívem, ha rá gondolok. Tiszta Tao. :)

Pont?

... és ha megmutatás, akkor hol? Pont itt a neten? Egy leszek a millióból, nickneves névtelen. Pont nem akartam sose' egy lenni a millióból. Más akartam lenni, mint mindenki. Mindegy, csak más. Hisz tudod?! És pont egy blog? Egy lesz a millióból. Sőt lehet, hogy milliárdból... egy kicsit megnyugtatott és megörültem, mikor rájöttem (vagy magyarázatot sikerült találnom), hogy a blog is egy alkotás. Valójában, ahogy az első bejegyzés után ágyba bújtam, tovább pörögtem, és már alkottam a következő bejegyzéseket. Egy óra elteltével inkább felkeltem és elkezdtem gépelni, ami jött.... kifelé belőlem... és majd szépen sorban közreadom. Mer' én egy ilyen beosztó vagyok. ;)
Szeretnék azért albumot a fotóimból, kötetet a verseimből, kiállítást a képeimből, előadást a táncomból... kézzel foghatót, láthatót, hallhatót... Mert úgy néz ki, jelenleg nekem fontos, hogy megjelenjek. Teljes valómban...

Nulladik "festményem":


Az élet játéka

A festmény (Nem fogok idézőjeleket és "féléket" írogatni az alkotásaim megnevezésében. Nem érdekes, hogy ezek télleg versek vagy festmények vagy bármi mások-e. Nekem azok. Cenzúráztam már eleget. :) )... szóval a fenti festmény elveszett a híres gútai zivatarban... azaz elázott a Hanna-Hanna fesztivál főterén. A feszt (és az utána megélt üresség) idejére datálom, hogy elkezdtem jobban körülnézni Alkotás utzában, nem foglalkozva azzal, mit találok ott. Úgy értem, nem kritizálva, nem eldobva, nem abortálva még embrió korában... Azóta engedem, hadd menjen, szaladjon kifelé belőlem...

Exhib?

Bármit is alkotok, újra és újra ott a késztetés bennem, hogy megmutassam azt a világnak. Saját magammal is vitázok azon, hogy mi, alkotó emberek (mert Dóri szerint azok vagyunk mind) magunknak alkotunk-e, vagy másnak. Hogy mi az alkotás értelme. Az önmegismerés a cél, vagy a más-megismerés, vagy adni akarunk valamit, vagy tényleg csak meg akarjuk mutatni magunkat? Valószínűleg mindenkinek más a célja vele. Mást ér el általa. Másra cél. Vagy másra eszköz. :) Mindenesetre úgy tűnik, bennem mélyen ott van az önmegmutatás... is... mint cél... mint eszköz?
(és még egyszer) Mindenesetre szeretném, ha bontakozna az alkotás kifelé belőlem :), ezért álljon itt egy versféle is ma estéről, ami egy korábbi automatikus írásból született:

Talán így kell lennie
mindennek el kell vesznie egyszer
csak sötét lesz és soha többé nem lesz
olyan jó mint akkor volt
amikor ketten a tenger fenekén
nyugodtam a combjai között
csak csurgott le a nyál
az államon és a fekete lyuk
vonzott hogy menjek és
mártózzak a platánfák lombjai alatt
hullott le a kérge és
fehér-barna foltok
mardosták a partot


... és hát ha megmutatás, akkor az is felmerül, mit lehet megmutatni. Meg lehet-e mutatni mindent? Nem minden alkotást. Mindent innen bentről...