Mese a múltból

Tavaly nyáron megírtam egy ismerősömnek chat-en a Margitszigeti sünök teremtésmítoszát. Vagy legalábbis akkor így címkéztem ezt a kissé anakronisztikus mesét. Ha jól emlékezem, épp egy taiji tábor után voltam. Az, vagyis hát a szorgalmas taijizás, megihlet, azt figyeltem meg. :)
Nem változtattam rajta, csak átszerkesztettem "chat log" formából. (Meg persze a helyesírásikat kijavítottam... nagyrészt.) Nida!



Valamikor réges-régen, az idő előtti Margitszigeten még nem voltak sünök. Voltak már mindenféle kétéltűek, és egyéltű vízi lények, melyek a Duna időnkénti áradásával jutottak a szigetre. Ezek a lények nagyon jól megvoltak, és nem is tudatosították, hogy napjaikat süntelenül élik.
De a sziget szelleme érezte, hogy még nem a teljességben él, és ahogy a sziget rétjeit rótta, süntelen hiányérzet gyötörte, ahogy szele a füveken simított. Tanácskozván a Budai hegyek szellemével, és Pilisi Parkerdő Igazgatósággal, egy barna ormányos kedves lény víziója jelent meg előttük. És a sziget szelleme úgy érezte, ez a kis barna, ormányos, kedves teremtmény nagyon jól érezné magát az Ő földjén, és ez a sziget minden lényének is a javát szolgálhatná.
Teltek múltak az időtlen idők, és a sziget szelleme már biztosan tudta, hogy a szigetnek szüksége van ilyen teremtményre. Ismét tanácskozva a hegy szellemével, az tudomására hozta, hogy ez a kedves lény felettébb félénk, és bár nagyon jámbor jószág, nincs barátságban a víz szellemével, aki pedig körös körül fonja a sziget földjét. A hegy szelleme ekkor elgondolkodván, egy holdvilágos éjjelen a következőket gondolta:
„Én nagyon szeretem a szigetet. Szívem mindig boldogsággal telik meg, ha a magasból letekinthetek a Duna tükréből méltósággal kiemelkedő szigetre. Ezt a boldogságot szeretném viszonozni a sziget szellemének. És látom azt is, hogy a sziget szelleme mind fájóbb szívvel gondol azokra a kedves kis teremtésekre, amik az én erdeimben olyan szép számmal boldogan sündörögnek. És látom azt is, hogy a sziget mezején ugyancsak boldogsággal élnének ezek a teremtések. De nem tehetek a sünök természete ellen. Ha ők nem barátkoznak a víz szellemével, hogyan fognak eljutni a sziget mezejére? A szél szellemével fogok tanácsot ülni.”

A szél és a hegy szelleme egy meleg nyári este találkozott a mai Normafa környékén, és együtt csodálták az alant elterülő szigetet. Tanácskozásuk végeztével a hegy szelleme visszatért a Holdvirág-árokba éjszakai nyugalmára. A szél szelleme pedig a Duna mentén simogatta a víz tükrét és a sziget mezejét, hogy a sziget szellemének kínzó hiányérzetét csillapítsa. Ezen éjszaka után háromszor kelt fel a nap, hogy a sziget zöld mezejét boldogítsa, háromszor hullt alá a víz szelleme, hogy a sziget zöld mezejét itassa, és háromszor nyugodott le a nap, hogy a szerelmes párok végre összebújhassanak a sok hülye járókelő kíváncsi tekintetétől védve. A negyedik nap hajnalán vörös izzással gyúlt ki Napkelet, és viharos szél kerekedett nyugatról. A sziget fái földig hajoltak a szél szelleme előtt, az egy- és kétéltűek a sziget tavába menekültek félelmükkel, a popcorn árusok pedig Aigner Szilárdot szidták kínjukban. A sziget szelleme érezte, ilyen vihar időtlen idők óta nem volt még ezen a vidéken,
de valahogy tudta, hogy ettől most nem kell félnie, mert a Nyugati szél jó hírt hoz majd. Egész nap tombolt a szél, és már a legutolsó üres pillepalacktól is megszabadította a szigetet, ami már önmagában is boldogság, de a sziget szelleme tudta, hogy még valaminek történnie kell. És végre a naplementével csitulni kezdett a vihar, és a távolban egy fehér folt közeledett Napnyugatról. Méltóságteljesen úszott a Duna felett a langymeleg levegőben, majd megpihent a sziget nyugati partján. A sziget szelleme közelebb ment, hogy köszöntse a távolból érkezett idegen lényt. Még csak szöcskeugrásnyi ideig beszélgetett a sziget szelleme a fura fehér teremtménnyel, amikor szívét máris boldogság, határtalan boldogság, a reménytelen álom beteljesülése fölött érzett boldogság töltötte el. Mert ez a fura fehér lény nem volt más, mint a Societé de Construction de Batignoles és a Fővárosi Önkormányzat szerződése Ernest Gouin francia mérnök aláírásával egy Margit nevű híd megépítéséről, mely összeköti a Budai hegyek lábát a szigettel, és amelynek záradékában 16-os Times Bold betűkkel az állott, hogy az első teremtények, akik híd megépülésével a szigetre léphetnek, egy gyönyörű, jól fejlett sün párok legyenek. Így lett azután, hogy két év elteltével, éppen a szokásos augusztus 20-i tűzijáték sejtelmes fényében az első szigeti sün pár elhálta a nászéjszakát, boldogságot adva ezzel a sziget szellemének.