No erre meg most akadtam rá. Az L1 feszten volt két hete. Egy (aszem cseh) táncos szólója végén, azt mondja, hogy van neki egy olyanja, hogy nem sírt még színpadon, és hogy szeretne, de még nem sikerült sose annyira belekerülni az állapotba, hogy ez legyen. És egy barátja ajánlotta ezt a gyakorlatot (amit állítólag színésztanoncok is csinálnak). Hogy valaki pofozza őt, és attól majd talán. És hogy valaki menne a színpadra, ő majd mondja egyesével, hogy mikor, és jöhet a pofon. Mentem. Igyekeztem negatív energiát is tolni felé (ez mondjuk itt az arcomon nem látszik), és ő is nagyon igyekezett, látszott, közel is volt, de nem sikerült. Aztán még Kata is ment, de nem.
Az előadás utáni közönségbeszélgetésen persze ez volt a legnagyobb discussion...
Később jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna annyira ragaszkodni a szabályokhoz. Talán teljesen mást lehetett volna csinálni, hogy kifakadjon. Néha egy érintés elég...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése